Japandi életérzés 55 nm-en


Egy 30-as éveiben járó hölgy keresett meg azzal, hogy egy japandi ihletésű otthont szeretne kialakítani magának. Kérés volt egy a lehetőségekhez mérten nagyobb konyha-étkező-nappali kialakítása, és egy a hálószobához kapcsolódó gardrób tervezése sok tárolási lehetőséggel.

A tervezés során a természetes anyagokra illetve a bézses árnyalatokra helyeztem a hangsúlyt.

A fény könnyebb áramlása miatt csak árnyékolókat használtam, illetve egy üvegfalat alkalmaztam az előszoba leválasztására, így több fény jut a nappaliból ebbe a helyiségbe is. Mindemellett így lehetőség nyílt egy sarokkonyha kialakítására is, ezáltal növelve a teret a konyha-étkező-nappali egységben. Az előszobában Egger mandula bézs árnyalatot választottam a beépített bútor anyagának, ami harmonizál a nappaliban használt színekkel.

Az ívek és formák kihangsúlyozására, gömb lámpákat alkalmaztam, illetve egy egyedi festési mintát a nappaliban, ami az épített gipszkarton falban is visszaköszön.

A hálószoba kisebb alapterületét a gardróbban rejlő sok tárolási lehetőség ellensúlyozza. A meghitt hangulatért pedig a fali dekorációban alkalmazott rejtett világítás gondoskodik.

A fürdőszobában egy pálmamintás burkolatot választottam a természettel való könnyebb kapcsolódás jegyében.

A mennyezeten fagerendákat alkalmaztam, a belmagasság csökkentése miatt, valamint így lehetőség nyílt a mennyezeten futó LED szalagok telepítésére is, ami igazán különleges hangulatot teremt.